Bemutatkozás
Dr. Fazakas Réka Mária vagyok. Jogi diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szereztem 2009-ben. Egyetemi éveim alatt kezdetben civil szervezeteknél dolgoztam, a későbbiekben az Alkotmánybíróságon és különböző ügyvédi irodákban szereztem szakmai tapasztalatot.
Jelölti éveim során széleskörű tapasztalatra tettem szert a klasszikus polgári jog, elsősorban az ingatlanjog, öröklési jog, társasági jog, valamint kártérítési jog területén, munkám nagyrészét már ebben az időszakban szerződések és megállapodások előkészítése, valamint a peres eljárásokban való közreműködés és a peres képviselet tették ki. 2013-ban tettem le az ügyvédi szakvizsgát, ezt követően saját ügyvédi praxist indítottam.
Meggyőződésem, hogy egy tapasztalt, egyben naprakész és körültekintő ügyvéd közreműködése nem csak egy vállalkozásban, hanem nagyobb pénzügyi döntéseink során személyes életünkben is elengedhetetlen.
Szakterületek
Ingatlan ügyletek
Ingatlan adásvételi, ajándékozási és bérleti szerződések készítése és ellenjegyzése, tanácsadás adó- és illetékkérdésekben, földhivatali eljárás teljes körű adminisztrációja.
Társasházi jog
Társasház alapítás, társasházi alapító okirat, szervezeti-működési szabályzat készítése és ellenjegyzése, képviselet földhivatali eljárásokban, társasház-közösség perbeli képviselete.
Kártérítési jog
Közúti vagy egyéb módon bekövetkező balesetből, orvosi műhibából, valamint egyéb káreseményekből eredő kártérítési igények érvényesítése.
Gazdasági társaságok közötti jogvitás ügyek
Képviselet gazdasági jogvitákban, peren kívüli megállapodások létrejöttében történő közreműködés, peres eljárások előkészítése, jogi képviselet peres eljárásban.
Társasági jog, cégeljárások
Gazdasági társaságok alapításának, bejegyzésének, változásbejegyzésének, végelszámolásának teljes körű adminisztrációja: okiratszerkesztés, pénzügyi tanácsadás, bejegyzési, változásbejegyzési eljárás vitele, tanácsadás csőd- és felszámolási eljárásokban.
Polgári jogi jogviták, peres képviselet
Képviselet polgári jogvitákban, peren kívüli megállapodások létrejöttében történő közreműködés, peres eljárások előkészítése, jogi képviselet peres eljárásban.
Követelések érvényesítése
Peresítés előtti ügyvédi felszólító levelek megküldése, a felek közötti peren kívüli megállapodás elősegítése, fizetési meghagyásos eljárás kezdeményezése, jogi képviselet követelés behajtására irányuló bírósági és végrehajtási eljárásokban.
Szerződések, okiratok szerkesztése, ellenjegyzése
Megállapodások egyeztetése és előkészítése, szerződések és egyéb okiratok szerkesztése, ellenjegyzése.
Öröklési jog
Végrendeletek, öröklési szerződések, tartási és életjáradéki szerződések készítése és ellenjegyzése, jogi képviselet hagyatéki eljárásban, hagyatékkal kapcsolatos jogvitákban.
Kapcsolat
Székhely: 1027 Budapest, Bem József utca 1/B. (BEM Center)
Telefonszám: +36 30/7222-907
Email: reka@frmlegal.hu
Facebook: (facebook.com/reka.fazakas.dr)
LinkedIn: (linkedin.com/in/drfazakasreka)
Ezt a honlapot dr. Fazakas Réka Mária ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.